1.

Ha a világ tetejére pillantunk, a McLarent találjuk: Ron Dennisék hat görbe év után 1998-ban újra a csúcsra értek.

A McLaren–Mercedes házasságban a McLaren a rutinos öreg róka, 33 év tapasztalattal és tíz világbajnoki címmel, Dennis biztos kezei között. A Mercedes (négy évtized szünet után) épp csak hatodik szezonját kezdi a királykategóriában, erejüket az ekkor még független Ilmor cég versenymotor-fejlesztési tudásában és Norbert Haug sportigazgató bajszában őrzik. Mindehhez Adrian Neweynak (még egy egész évtizeddel a későbbi legendás Red Bull-sikerei előtt, de már túl a Williams–Renault felvirágoztatásán) legalább olyan jó autót kellett terveznie ‘99-re is, mint tavalyra. Ha pedig a pilóták – a címvédő bajnok Mika Häkkinen és a szintén győztes alkat David Coulthard – is megőrizték tavalyi formájukat, akkor ennek csak jó vége lehet.

2.

A Ferrari görbe évei sokkal régebben tartanak: legutóbbi bajnokságukat 20 éve, 1979-ben nyerték, bár előnyükre szól, hogy tavaly és tavalyelőtt is már éles versenyben voltak a címért. A ‘90-es évek elejére kissé szétesett Scuderiát pár év alatt ismét összerakta Jean Todt csapatfőnök (még nem FIA-elnök). Megszerezte a Benettontól a már kétszeres világbajnok, de még több sikerre éhes Michael Schumachert, és köré építette a csapatot: másodpilótának Eddie Irvine-t szerződtette a Jordantől, technikai igazgatóként és főstratégaként pedig Ross Brawn (ekkor még nem a Brawn GP tulajdonosa, nem a Mercedes csapatfőnöke, és nem is a Forma–1 sportszakmai igazgatója) követte Schumit a Benettontól.

A vörös istálló annak az ígéretnek a súlyát is hordozza, amely szerint 1998-ra újra világbajnokok lesznek. Aztán úgy alakult, hogy már ‘97-ben is majdnem odaértek – de végül még ‘98-ban is maradt a „majdnem”. A ‘99-es szezonra már kimondottan sürgős lett a dolog, hiszen két teljes évtized mégsem múlhat el Ferrari-világbajnokság nélkül.

Róluk most ennyi. Jövő vasárnapra pedig az üldözőik is ideérnek.